KriszLány Blogja

Avagy nem musicalfilmek, amikben csak úgy táncra perdülnek a jónépek a főszereplőkkel. Olvass tovább »

Olvass tovább »

Mikor végre túlélték az utolsó óra kínszenvedéssel felérő unalmasságát, Carden és bandája egybegyűltek, hogy együtt tegyék meg az utat hazafelé. Egyedül bizony egyikük sem talált volna haza, ez csakis csoportosan történhetett meg, különben ki tudja, meddig és merre kódorogtak volna magányosan. Kicsiny tízfős csoportjuk Carden és Cyrill vezetésével neki is vágott az iskolafolyosó akadályokkal tarkított sövényének, ami vakmerő küldetés volt, ha számba vesszük a különféle veszélyfaktorokat. De tanárt megvető bátorsággal megáldott vezetőik és takarítónőket megszégyenítő reflexeik segítségével nem vált kietlen labirintussá az emeletek szövevénye, és minden egyéb fennforgás nélkül kijutottak.

A Churchill-negyed utcáit ellepték a hazafelé tartó diákcsoportok. Ez önmagában nem volt szokatlan így fél kettő után, ámde a mai napon felbukkantak az Egyenruhások is a forgatagban. Az Egyenruhások a negyed másik részén fekvő elegáns magániskola tanulói voltak, flancos és felvágó egyenruhákkal, amik ugyan minden normális ízlésű emberben a magas kultúra élvezetének szükségtelen kimutatását és a szülői önkény elnyomó ízlésferdítését, tehát a sznobizmus érzetét keltette, de ez nem zavarta a magániskola növendékeit abban, hogy egész nap a kis uniformisukban járjanak s keljenek.

Az Egyenruhások tömegét lányos fiúk és fiús lányok alkották. Míg az XY kromoszómások lelkesen taglalták a túlzott sminkelés hátrányait, az XX kromoszómások nyugtalanul pletykáltak valamiről. Carden nem hallott belőle túl sokat, lévén lekötötte a figyelmét egy perpatvar, ami közte, a rakoncátlanul ficánkoló lába és egy pökhendien sétáló Egyenruhás között bontakozott ki.

– Anyádat gáncsold el! – szívóskodott a földön fekvő magániskolás tanuló.

– Nicsak! Mi baja a fiatalúrnak, csak nem feloszlott a Holt költők társasága? – vigyorgott kajánul Carden.

– Szerfelett személyeskedő szitokszavaidra sajnos csak egy válaszom akadhat, bár nem szívesen szakítok időt a hozzád hasonlókra: kapd be!

– Na, ne trágárkodj itt nekem – Carden kicsit kilépett, beférkőzve a színvonalasan okított gyerek személyes szférájába. – Most még egyszer add elő ugyanezt, mert nem hallottalak valami jól a zavaróan bő nyáladzásod miatt!

– Szállj le róla, hülyegyerek! – sorakozott a bántalmazott mellé a többi Egyenruhás. A következő pillanatban Carden mellett is felsorakoztak barátai. – Húzzál vissza a helyedre!…

***

– Biztos valami olyasmit akartatok mondani, hogy „a gettóba”, nem igaz? – kérdezte aránylag barátságosan Cyrill, de csak miután leporolta a nadrágját.

– Ott egy vérfolt! – mutatott a vállára Ferris.

– Nagy ügy, neked meg az egész kabátod egy nagy takony- és nyálfolyam, Rambo – rázta a fejét Horace, akinek szemüvege látványosan eltört, de inkább a szemészre bízta a szivárványhártyájában ragadt kis szilánkok eltávolítását.

– Kellett nektek a fogszabályzós anyámasszonykatonákat választani! – legyintett Carden. – Mentetek volna a fővezérre! Őt aránylag nehéz volt leteríteni, de csak azért, mert Tolsztoj-kötetekkel védekezett.

A többi fiú segédletével gyorsan halomba hordták az elalélt és némileg megvert Egyenruhásokat, majd a pajkosabbak dobtak egy-egy huncut csókot a megszeppent magániskolás lányoknak, és a hős vitézek győzedelmes stílusában elvonultak a vélhető naplemente irányába, mert hiszen felhők borították az eget.

– Én csak annyit láttam, hogy puff, paff, bimm, bumm, meg annyit hallottam, hogy csitt-csatt – vallotta a szokás szerint későn kiérő rendőröknek az egyik járókelő döbbenten, aki szemtanúja volt a hirtelen kipattant csatajelenetnek, amit egyetlen provokatív, ordenáré megnevezés indított el.