Komponáltam...

 Igaziból réven... Túl vagyunk a jégen, túl a vaskos kötél okozta galibán. Által "mentem" a Dunán.

Horány II szállított. A mi hajónkat immár fogva tartja valahol egy távoli dokk. Hogy mikorra javul meg az most még titok.

Hét km séta, úti cél  Szigetújfalu volt. Hó csak foltokban, vízállás rendkívül alacsony, kellemes az idő, erdei hóvirágok még szundikálnak.

Gyengélkedők...

 

Hogy leánykáimat vidítsam frizurázkodtunk. Meséltünk, kétszáz ezerszer elénekeltük,  hogy ELŐL ÜL A MASINISZTA... hogy ki ül hátul maradjon titok. Miden tudományomat  vetettem, hogy a kis beteg nevessen. Szöszke 4.L nem soká bírta a begumizott állapotot, így hamarosan lazítanunk kellett. Ahogy a nóta mondja... próbálj meg lazítani... Több, kevesebb sikerrel.

Január 22

 

JANUÁR 21.

 Nagyon is érdekes ez a kopár világ... mindig találok valamit, ami megtorpant. Be is mutatnám, ha az én drága telefonom nem hagy cserben. Ugyanis ismét megtelt a tárház... épp, amikor a zajlás közepette érkező hajót videóztam volna. Recsegett-ropogott a sok jégtábla, megmozdult a víz, kormoránék azonban ügyet sem vetettek a zajokra. A rév átkelés ismét szünetel. Körbe fagyott a hajó... HORÁNY pihen. Míg sétáltam a parton, mindenféle megállított. Fagyott sárga rózsa, mellette kisodródott mécses - a gyász jelei. Apróságok, melyek könnyes emlékeket idéznek. Hideg és kopár világ. Veszteségek. És! Mégis! Hazafelé indulva vettem észre, hogy a tavaly előtt elduggatott hóvirágok kibújtak a hókupac alól... Furcsa és örömteli jele az érkezésnek. Tavaszvárásnak. Ábrándoknak. Az erdei hóvirágok még szunnyadnak, ha ismét indul a túlparti járat majd meglesem adnak e már életjelet?! 

Ma Ágnes napja van, drága barátnőmre emlékezve állok meg a part csendes szegletében. Nincs zaj, nincs lárma... hiánya utat tör, jégpáncélos szívem felé.

Január 20.

 Ragyogó napsütésben indultam, mint ahogy az udvarról is látható jégtábla mentes a folyó.

 

 

Hosszabb kört tettünk meg, zsebben maradt a fotózó masina..., csak akkor vettem elő, amikor furcsa jelenséget láttam a Dunán. Elszállították a meghibásodott "járművet", s egy másik gép, a HORÁNY vette át az átkelés biztosítását.... sajnos a videót, amin rögzítettem ide nem tudom feltölteni.

Négy kilométer mosolygós, napfényes hideg időben. Rendkívül alacsony a vízállás. Kormoránok serege hesszöl a parton.

 

Mesterművek.

 Újabb mini citerák készültek... az alkotó nem pihen. 

 25 cm-es menzúrájú ikrek

Ki tudja?

 Nem adják fel... December végén megjelentek az első bimbók, melyeket szilveszterkor befedett a hó, tegnap ismét kikandikáltak, olvadni kezdett a takaró...  Ki tudja mit hoz a holnap...

 

Olvadunk?

 

Mondhatni pillanatok alatt eltűntek a jégtáblák...

Olvadás, de meddig?!!!

A két fotó között alig telt el több, mint két nap. 

Most éppen várakozó állásponton vagyunk jégtáblák és rév közlekedés ügyében.

Szombaton beindult a rév, már terveztem a túlparti sétát, de fuccsba mentek terveim, mert valami technikai gubanc következtében délutánra le is állt. Javítás folyamatban...

Jégtáblák mögött...

 Tudom, hogy lopni nem helyes, ezt a fotót mégis elloptam, mert nagyon szép. Bevallom nem ismerem azt, aki készítette, ismeretlenül is köszönöm neki. Az ország házáról mindig apám jut eszembe. Hála, azért, amilyen ember, amilyen képviselő volt. Valaki, akinek az életben kétszer megadatott, hogy hazánkért, a választókért dolgozhasson. 1947, 1990-1994. 

Apám az én példaképem! 

Az 1947-es rövid időszak után élethosszig tartó üldöztetés volt a jutalom, mely egészen 1990-ig tartott. Tulajdonképpen ennek a "kiemelt" figyelemnek köszönhetem, hogy ma egy Duna parton álló házból nap, mint nap a folyót láthatom, és gyönyörködhetek szépségében.

 

Régi vers

 https://partfal.blogspot.com/2017/01/januar.html

 

Hasonló... jégtáblák gyarapodnak, fény helyett a túlpartra szürke köd tapad.