Az utolsó rész is nagyon aranyos volt a Wayfarersből (The Galaxy and the Ground Within). Ebben már mind űrlények voltak a főszereplők, még jobban megismertük őket. (Egy aeluon, két laru, egy quelin és két akarak). Igazából jobban kifejtett olyan témákat Becky, amikre az első könyvben utalt. Sokkal jobb volt a ritmusa a nyugis- izgalmas részeknek mint az előző könyvekben. A sztorija jó, megint csomó mindenen el lehet mélázni hogy mit lehetne még belevinni ebbe az univerzumba, mi hogy nézne ki szerintem, én hogy képzelném el. Ez is mélyre megy mindenféle lelki kérdésekben, pl a vakfolt az ember saját privilégiuma iránt; másság; előítéletek; valószerűtlen de nagyon is valódi kapcsolódás-barátság; nehéz választás a családod+hazád és az igazság, igazságosság között stb.
Érdekes benne hogy az aeluont már ismerjük, ő Pei az első könyvből- kedves, szerethető nőnek ismertük meg. És az is, nem is tehet róla hogy a saját népe szemszögéből látja a dolgokat, ő még nyitottabb is a népéhez képest. Haragudtam rá hogy milyen keményfejű bizonyos tekintetben, de utólag beláttam hogy ez a reális.
Voltak logikátlanságok, néha nem túl zavaró, pl. ami az egész sorozatra érvényes, hogy az űr sokkal, sokkal üresebb mint gondoljuk, (bár hopp most esett le hogy ez egy sokkal kisebb bolygón játszódik, lehet hogy ott olyan közel keringenek bolygókörüli pályán az űrhajók hogy szabad szemmel láthatók a földről?), vagy hogy az olvasó és kb a többi szereplő is sokkal hamarabb rájön valami nagyon triviális dologra egy szereplővel kapcsolatban mint ő maga. Meg volt kicsit bosszantó is, egy egészségügyi probléma ami ha tényleg így zajlik le akkor már réges rég kihalt volna a faj.
Na és akkor már elolvastam a szerző maradék két könyvét is, a két kisregényből álló Monk and Robot sorozatot, az is aranyos volt. Ez egy másik univerzumban játszódik mint a Wayfarers, egy olyan bolygón ahol már legyőzték az iparosodást és a kapitalizmust, mindenki kényelmesen él és egészséges a világuk. Párszáz éve elengedték az ai robotokat hogy most már csinálják azt amit ők szeretnének, nem kell hogy az embereket szolgálják, és évszázadokig nem is volt kapcsolat az emberek és a robotok között. Nincs különösebb története, vagyis valamennyi van, de egy, viszonylag lapos szálon fut. Nagyon nyugis az egész. Helyes a világ is, csak kicsit unalmas, szerethetők a karakterek. Nekem valahogy nem lettek meg a válaszok a feldobott kérdésekre (a főszereplő szerzetes folyton elvágyik abból amit épp csinál, de nem derül ki hogy ő miért, a többiek miért nem, igazából lezárása sem lesz, de lehet hogy csak nem figyeltem eléggé).
Elolvastam még egy rövid történetet a szerzőtől (A good heretic), ami a Wayfarers univerzumban játszódik, egy sianat történetét meséli el (aki nem Ohan). Kerek, érdekes, jól van megírva. Egy scifi antológiában jelent meg, amit emiatt beszereztem, és elkezdtem olvasni a többi rövid történetet is benne, de egy ponton abba kellett hagynom mert borzasztóak voltak (egy-kettő volt okés a közepéig kb). Űroperákat szedett össze a szerkesztő, egy csomó az ilyen sima harcolós (dögunalom szerintem, és szinte mindig Végtelenül Fellengzős, magát túl komolyan vevő). Meg bosszantó maga az elmélet, hogy ha továbbfejlődnek a népek az annyit jelent hogy nagyobb léptékben csinálják ugyanazokat a butaságokat mint régen, főleg a végtelen nagy űrben na mindegy. Meg csomó nagyon régit belerakott (1930as meg 60as évekből) amikkel nem is a béna technológiai megoldások a fő probléma, hanem hogy vagy egy nagyon didaktikus tanmese, vagy valami széteső-homályos izé, vagy pl ha nem is harcolós más népek ellen harcolós, de akkor is a Hős Férfi Hősies Küzdelme Melyben Hősiesen Nyer (valami kvantumfelhővel harcol ha jól emlékszem).
Most meg a The Orchid Thief című könyvet olvasom, amiből az Adaptation című film készült amit nemrég láttunk filmklubon. Az Adaptation arról szól hogy a főhős, aki a forgatókönyvíró, nem tud mit kezdeni a könyvvel mert dögunalmas, nincs sztorija és mondanivalója sem. Kíváncsi voltam hogy tényleg-e, és tényleg! Egy újságíró írta, egy sikeres újságcikkjét bővítette ki könyvvé, de nem tudom minek. Egyrészt aprólékosan leírja hogy honnan hova ment és mit csinált, milyen ruhában, mit látott a kocsi ablakából, megállt egy boltnál de nem volt diétás kóla, ilyen szinten, másrészt mindenféle más könyvekből, lexikonokból kiollóz történelmi dolgokat a nagy orchidealázról az 1800-as években, meg hogy hogyan csapolták le Floridát. Beleírja magát a könyvbe (hogy miket csinált, kivel beszélgetett stb), és ez alapján a világ kb legsótlanabb, legsemmilyenebb emberének tűnik. Értékítéletet nem rak semmihez, de elég gusztustalan dolgokról ír amik amerikában és a trópusokon történtek, finoman szólva nem szeretteti meg a kapitalizmust. Úgyhogy szent borzalommal olvasom hogy basszus tényleg milyen unalmas, bár néha kicsit érdekes is, de igazából az motivál hogy mi a fenéről lesz még szó benne, most a közepe körül tartok.
nightswimming 